Az alábbi véleményt egy nagyon kedves Anyukától kaptam, aki kislánya problémája miatt keresett fel. Már nagyon sok helyen, orvosoknál, allergiavizsgálaton és természetgyógyásznál is jártak, a kislánynak már hidegrázása volt attól, hogy egy újabb helyre rángatja el az anyukája. Nem volt már kiben bízniuk, hiszen a sok helyen sok pénzért elvégzett vizsgálatok és rájuk tukmált táplálékkiegészítők a hónapok során semmilyen javulást nem hoztak a kislány állapotában (mondanom se kell, a kislány ahány helyen jártak, annyiféleképp volt diagnosztizálva).
A kislányt biorezonanciás állapotfelmérés alá vettem, de már az első percben világos lett számomra, hogy az extrém hajhullásának lelki, pszichés oka van, ezért megkérdeztem, hogy mesélhetek-e nekik a Germán újmedicináról. Nagyon érdekelte őket az elmélet, és közben végigfutott a gépi teszt, így már kész tényként tudtam kezelni, hogy néhány elhanyagolható allergiát leszámítva (ami nem indokolhatja a hajhullást) a kislány teljesen egészséges, tehát a hajhullásnak mindenképpen lelki vonatkozása kell, hogy legyen.
Szerencsére mind az Anyuka, mind a kislány teljesen nyitottan és érdeklődően állt az újmedicinás esetfeltárás elé, így kb. három jólirányított újmedicinás kérdés alapján rá is tapintottam a kislány lelki konfliktusát okozó tényekre. Mivel egy nagyon értelmes kislány ült előttem, utána már gyerekjáték volt neki megmagyarázni, hogy miért is lenne
fontos, hogy abbahagyja a konfliktus témáján való "kattogását". Mind az Anyukával, mind a kislánnyal nagyon könnyű volt együttdolgozni, minden ötletemet szívesen vették, ajánlottam nekik "gyógyító" praktikákat (természetesen a kislány érettségi szintjéhez mérten), valamint olyan mesekönyveket, amikről tudtam, hogy segíteni fognak a szociális helyzet feldolgozásában.
Az alábbi véleményt az Anyukától kaptam márciusban, szinte hihetetlen módon, két héttel a találkozásunk után, és máris eredményről tudott beszámolni:
"A mi kálváriánk október végén kezdődött. Akkor vettem észre
10 éves kislányom fején az első kopasz foltot. Az elkövetkező
időszakban orvostól orvosig jártunk - minden eredménye negatív. A hónapok alatt
az elkeseredésem és a foltok is csak nőttek. Március elején jártunk
Krisztánál. Közvetlenségével pillanatok alatt belopta magát mindkettőnk
szívébe. Első pillanattól kezdve tájékoztatott bennünket mindenről - milyen
módszerrel dolgozik, mit fog csinálni, hogy működik a biorezonancia mérés... XY (itt a kislány neve szerepelt, de töröltem) percek alatt feloldódott. Kíváncsian nézegette a kütyüt... kérdezett és
válaszokat kapott, lassan megnyílt és már beszélgettek is. Az osztálytársak
által megsebzett lelkében Kriszta gyerekközpontú tanácsaira lassan remény
csillant - a varázsmondat, a legó figurák , a csodacukorka- ma már a
mindennapjaink részét képezik... és segítenek. Sőt pár napja ott, ahol eddig
csak sima bőrfelület volt megjelentek az első új hajszálak is. Köszönünk
mindent !!! "
Hát ilyen gyorsan megy végbe, ha valaki felismeri a konfliktusát és le tudja tenni! A gyógyulás is azonnal megindul és bár a helyreállításhoz időre van szükség, de az első bíztató jelek nagyon hamar megmutatkoznak.
Azóta még két levelet kaptam az Anyukától, a kislány egyre jobban fejlődik a problémája megoldásában és szociális vonatkozásaiban is, haja szinte már teljesen benőtt a kopasz területen, ami egy kamaszkor előtt álló kislánynak bizony nagyon-nagyon fontos!
Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem egy ilyen csodálatos és gyors probléma megoldásnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése