Köszönöm az újabb véleményt kedves Vendégemnek! Remélem, hogy a jövőben még többen fogtok hasonlókat írni! :-)
Az alábbi vélemény szintén állapotfelmérés után született, de ez esetben nem általános kiváncsiság vezette hozzám a hölgyet, hanem kifejezetten a hajhullása és pajzsmirigy alulműködés-gyanúja miatt keresett fel.
"A
hajhullásom miatt jártam Krisztánál, aki kedvesen elbeszélgetett velem erről
(esetleges lelki okairól is), majd a biorezonancia gépre feltett. Szinte rögtön
látta, hogy az idegrendszerem elég gyenge, ezt mondta is, amivel sajnos
teljesen egyet tudok érteni, lévén egy hiperérzékeny ember vagyok. Azt is
megállapította Kriszta, hogy a kortizol szintem alacsony, ez összefüggésben van
az idegrendszeremmel, viszont a pajzsmirigyem rendben van, ami miatt aggódtam,
hogy esetleg emiatt hullik-e a hajam.
Szerencsére kiderült, hogy semmilyen ételallergiám nincs, továbbá
elmondta, hogy mely vitaminokat érdemes szednem a jövőben, és hogy mire
figyeljek (pl. bélparazita, szív, és érrendszer, stb.) Azt is elmondta
szakszerűen, hogy melyik vitamint és Bach virágcseppet miért és hogyan érdemes
szednem, és hol tudom beszerezni. Nagyon elégedett voltam a szolgáltatással, és
teljesen megegyezett minden rólam mondott információ a korábbi szakemberektől
hallott adatokkal."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése