Manapság egyre többet hallunk a természetgyógyászok és
holisztikus szemléletű orvosok által használt biorezonancia terápia és
diagnózis alkalmazásáról. Sokan azonban kételkednek, hiszen az orvoslásnak
olyan módszere ez, amely a hullámtanban kevésbé járatos emberek számára inkább
tűnik misztikusnak, mint tudományosnak. És miért is hinnénk el azt, amit nem
értünk? Lássunk tehát egy közérthető magyarázatot a biorezonancia működéséről,
és hogy milyen lehetőségeket tartogat számunkra a biorezonancia terápia…
A XXI. században már idejét múlttá vált az a newtoni
fizikát félreértők által hangoztatott felfogás, miszerint az anyagi világ
különálló és egymástól független szilárd testekből tevődik össze. A modern
tudomány ma már arról beszél, az általunk érzékelhető fizikai síkon
megtapasztalható világ egy igen bonyolult információ-összeköttetéseken alapuló,
érzékenyen összehangolt rendszer.
Ezen belül az emberi szervezet sem csupán egy
molekulából felépülő biokémiai struktúra, azaz fizikai test, hanem rezgő
hullámformák bonyolult és egyben nagyszerű szövevénye.
A modern orvostudomány nem tudna létezni az olyan
diagnosztikai eljárások nélkül, mint az EKG, EEG, EMG, amelyek a szív, az
agykéreg és a vázizomzat elektromos aktivitását mérik. A szervezet elektromos
tevékenységének mérése azonban újabb korszakához érkezett, ez pedig a
Biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia alkalmazása. A szervezet
elektromágneses erőtereinek mérésén, és ezen rezgések újrahangolásán keresztül,
új távlatok nyíltak meg az orvoslásban. A biorezonancia a sejtjeink elektromos
tevékenységét vizsgálja. Általa hiteles információkat kaphatunk szervezetünk
sejtjeinek komplex működéséről.
A biorezonancia alapja a Schumann-hullám. A
földfelszín és az ionoszféra közötti mágneses kölcsönhatások eredményeképpen
egy rendkívül alacsony, 7.8 Hz frekvenciájú rezgés mérhető bolygónkon mindenütt
(Winfried Otto Schumann, München, 1952). Ennek a természetes elektromágneses
rezgésnek sokáig nem is tulajdonítottak jelentőséget. A Schumann-hullámok
1978-ban kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy
megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az
álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippocampusban. Mint később kiderült, a
Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így
ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos.
A Biorezonancia a NASA kutatásainak köszönheti a
felgyorsult fejlődését. Ez az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki
és hangolja össze szervezetünk sejtjeinek másodpercenkénti sok ezer kémiai
folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének
fenntartásáról is. A NASA megfigyelései igazolják, hogy az űrállomásokon, ahol
a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső
egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően, a Schumann-hullámokkal
megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek az űrállomásokon, hogy az
űrhajósok egészségi állapotát fenn tudják tartani. A kutatások során azonban felismerték a lehetőségét
annak is, hogy ezeknek az elektromágneses erőtereknek a szabályozásával a
legénység egészségi állapotát a távolból felügyelni és szükség esetén
gyógyítani is lehetséges. Ahogy az a tudományos felfedezésekkel lenni szokott,
a biorezonancia kutatás is felgyorsult a NASA érdeklődésének köszönhetően.
A biorezonanciával a sejtek kommunikációja mérhető.
Sok kicsi sejt, sok kicsi rezgés… Az emberi testet sejtek, szövetek alkotják,
melyek mindegyike táplálkozik, energiát termel és funkciójának betöltése közben
valamilyen anyagcsereterméket hoz létre. Már az 1980-as években F. A. Popp
utalt rá, hogy a testünkben másodpercenként vegyi folyamatok milliárdjai
(3×1016 vegyi folyamat/sec) mennek végbe. Ez sejtenként és másodpercenként
közelítőleg 7.000 kémiai reakciót jelent. Mae Wan Ho, a genetikus biokémia
doktora fedezte fel, hogy a sejtek minden biokémikus folyamatát megelőzi egy
elektromágneses aktivitás. Ezzel megszületett a biológia egy új korszaka, a
kvantum-biológia. Az élet, kémiai anyagok által hordozott elektromágneses
energiák végtelenül intelligens kölcsönhatása.
Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses
egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis
kommunikál. A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy
elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek
biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos
tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok
állapotára.
A biorezonancia alapját az a megállapítás képezi, hogy
az anyagnak van egy materializálódott formája és van egy elektromágneses
tulajdonsága is. Vagyis, ahogy a különböző elektronok mozognak a molekulákban,
állandó kölcsönhatásban, kommunikációs összeköttetésben állnak a
környezetükkel. Mivel az emberi szervezet több milliárd sejtből épül fel,
számos folyamatnak kell egyszerre tökéletes sorrendiséggel megvalósulnia. Ez
óriási szervezési munkát és megfelelő sebességű irányítást igényel. Elég
egy-egy kis kicsúszás, és már nincs is megfelelő sorrend, vagy megfelelő
alapanyag a következő sejt-művelethez. A biorezonancia egy olyan eljárás, amely
a sejtekkel elektromágneses jelek segítségével kommunikál. Az eljárás lényege,
hogy ha bármilyen külső hatásra (és abból akad bőven) a sejtek hibás
utasításokat kapnak, akkor ez az elváltozás mérhető és még idejében
helyrehozható.
A biorezonancia a hullámtan tézisein alapul. Ahhoz
hasonlíthatjuk, mikor egy zeneszám hallgatása közben a hangulatunk megváltozik.
Ha rossz a kedvünk, a kedvenc zenénk meghallgatása helyrehozhatja lelki állapotunkat.
A hibásan működő sejtjeink “rosszkedvűek”, a biorezonancia pedig a “kedvenc
zenéjük”, amely rendkívül finom, alacsony intenzitású rezgésekkel újra
felhangolja sejtjeinket. Az eljárás a hullámtan törvényeiből ismert rezonancia,
illetve kioltás jelenségein alapul.
A rezonancia tulajdonképpen a különböző hullámoknak a
találkozása során kialakuló jelenség, amelynek kimenetele attól függ, hogy a
hullámok milyen fázisban vannak a találkozás pillanatában. Tehát míg egyes
hullámok erősítik, mások gyengítik vagy teljesen kioltják egymás hatását.
William Ross Adey felfedezésével a biorezonancia
alapjait fektette le.W. Ross Adey baromfiból származó agysejteket vizsgálva
arra jutott, hogy a sejtek rezgésekre tanúsított reakciója a frekvenciától és a
jel intenzitásától is függ. A jelek továbbítása a szövetekben lévő
proteinláncok közötti gyenge kötőerőnek köszönhető. Ezért csak akkor léphet fel
a jeltovábbítás, ha az elektromos impulzus elég intenzív ahhoz, hogy gerjessze
ezeket a proteinláncokat, de nem olyan nagyfokú, hogy attól a láncok
szétváljanak. A sejtek tehát megszűrik, hogy milyen jeleket engednek be. Ezért
javításukhoz ismerni kell, hogy melyik típusú sejt, milyen frekvencián
kommunikál, mert mindegyik sejtet a saját nyelvén kell megszólítani. Ezt a
kommunikációs rést Adey-ablaknak, vagy biológiai ablaknak nevezik. Ennek
köszönhető, hogy a biorezonanciás terápiáknak nincsen káros mellékhatásuk,
hiszen a nem nekik szóló üzeneteket még csak meg sem hallják a sejtek.
A biorezonancia terápia kiigazítja a diszharmonikus
hullámokat. Alaptézis, hogy nincsen patológiás működés patológiás rezgések
nélkül. Tehát a betegség minden esetben hibás rezgésként jelentkezik a
szervezet elektromágneses képében, vagyis zavar támad a szervezet
elektromágneses egyensúlyi állapotában. Az egészséges hullámokat harmonikusnak,
a betegségekre jellemző hullámokat pedig diszharmonikusnak nevezzük. A kezelések lényege, hogy a harmonikus rezgéseket
megerősítsük, a diszharmonikus rezgéseket pedig megszüntessük. Ez azt jelenti,
hogy ha betegség esetén ellenkező értelmű hullámokat bocsátunk a szervezetre,
akkor azzal a sejtek hibás kommunikációját kioltjuk, vagyis magát az okot
szüntetjük meg. Tehát arra kell figyelni, hogy a megfelelő nyelven, a megfelelő
hangerőn és megfelelő hosszan beszéljünk a megfelelő sejtekhez. És
természetesen, hogy megfelelő dolgokat mondjuk nekik…
Az orvostudomány fejlődésével egyre több szakember
figyelme irányul a prevencióra és a mellékhatásoktól mentes “természetes
gyógymódokra”. Az utóbbi idők kutatásai mind a regenerációs képesség
javításában, mind a környezeti egészségkárosító hatások kivédésében a
biofizikai orvoslást említik a legtöbb sikert ígérő módszereként. A
biorezonancia lehet ebben az egyik legjobb partnerünk, hiszen a
szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a
szervezet önregenerációját. Nagy előnye, hogy természeténél fogva felhasználási
területe igen sokrétű, és káros mellékhatása sincs. Csak arra tanítja meg a
szervezetet, amit az valaha – egészséges korában – már tudott.
(forrás: Prof. Dr. Sci. Med. Valéria Szedlák-Vadócz)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése